Az Allergia civilizációs betegség
A XX. század első felében még olyan ritka volt az allergia, hogy az orvosok nem is vették igazán komolyan, afféle "úri betegség" volt csupán, keveseket érintett. Ma hazánkban a lakosság 20%-a, azaz mintegy 2 millió ember szenved tőle. Nyilvánvaló, hogy nem a pollenek változtak meg az elmúlt 50-100 év során, hanem bennünk lett a baj. Az általános jólét, az életmódunk és a táplálkozási szokásaink megváltozása (beleértve az antibiotikumok túlzott szedését is) a felelősek a bélflóránk, a mikrobiom elfajulásáért.
10 éve forradalmi szemléletváltás indult az orvostudományban, felismerték a mikrobiom rendkívüli jelentőségét. Nyilvánvalóvá vált, hogy az emberi mikrobiom (a bennünk élő mikroorganizmusok) összetételének előnytelen megváltozásai okolhatók számos súlyos betegségért, így az allergiáért is. Legfőképpen a bélflóránkról van itt szó. Sokezernyi faj milliárdnyi példánya - baktériumok, gombák stb. - lakik bennünk szimbiózisban, együttes genetikai állományuk a tízszerese (!) az ember saját genetikai állományának, így a hasznos / káros mikroorganizmusaink megfelelő aránya az ember egészségének alapköve. Olyan mértékeben befolyásolják életünket a bennünk lakó mikroorganizmusok, amit korábban el se mertünk képzelni. Az ember - az egyén - sokmilliárd élőlény összessége, a bél-agy tengely kutatásával azt is felismerte a tudomány, hogy még az akaratunk sem a sajátunk, gondolataink, hangulataink, szokásaink a bennünk - velünk együtt - élőktől függenek, ha ők jól érzik magukat, nekünk is jó a hangulatunk. Egészséges emberek egészséges bélflóráját beteg emberek vastagbelébe juttatván (széklet-transzplantáció) gyors gyógyulást lehet előidézni még gyógyíthatatlannak tartott betegségek esetén is. A széklet-transzplantáció még nem elterjedt az orvoslásban, nagyon új eljárás, kutatás tárgyát képezi, de már van olyan betegség, amely esetében engedélyezik.
Az allergiás reakciók enyhítésére számos gyógyszer kapható, sokan azonban félnek a rendszeres gyógyszerfogyasztástól, a káros mellékhatásoktól, a hozzászokástól. A gyógyszerek mellett érdemes gyógynövény-kivonatokkal is próbálkozni, továbbá
az immunrendszer erősítésével, a bélflóra javításával, és méregtelenítéssel. Utóbbiakra azért van szükség, mert a gyógyszerek vagy gyógynövények alkalmazása a tünetek enyhítését célozzák, a kiváltó okokat azonban nem szüntetik meg. Így állandó szedésükre van szükség.
Az egészséges bélflóra, az erős immunrendszer kivédi a legtöbb allergiás betegséget.